Holokausztról gyerekeknek?

Talán hét éves lehettem, mikor megkérdeztem a metrón, miért van a bácsi karján egy számsor. Azt válaszolták, azért mert rab volt, és nem feszegettük tovább a kérdést. Két következménye lett, a dolognak: először is, mivel akkoriban nekem a rab azt jelentette "börtönben volt", egész sokáig azt hittem, hogy a börtönben számokat tetoválnak az emberre. És másodszor, ebből következőleg azt gondoltam, hogy akinek ilyen tetoválása van, az biztos valami rosszat csinált. Bennem nem maradt kérdés ez ügyben, és mivel nem beszéltünk róla tovább, a felnőtteknek sem derült ki, hogy valami félre ment.

Beszéljünk erről a gyerekkel? Megjelenhet a holokauszt a gyerekirodalomban? Vagy majd az iskola felvilágosítja a gyereket a száraz tényekkel, amúgy meg tartsuk távol tőle a témát?

2022-tavaszán írtam egy szakdolgozatot, amiben többek között azt is vizsgáltam, hogyan állnak a szülők különböző kényesebb témákhoz. A megkérdezettek negyven százaléka szerint csak 16 vagy 18 éven felüli gyereknek való olyan könyv, aminek hangsúlyos témája a holokauszt. A szülők jelentős része szerint ez olyasmi, amiről egy gyereknek egyszerűen nem kell tudnia.

Az a szomorú hírem van, hogy ez nem megoldható. Hiába óvnák a szülők a gyerekek lelkét a világ mocskától, az bizony szembe jön. Rengeteg könyv és film jelenik meg ezzel kapcsolatban, még ha nem is olvassák, látják őket, akkor is lecsapódik bennük valami. Úton-útfélen láthatnak felfirkált horogkereszteket, jó esetben megtanulják, hogy ezt nem szabad lerajzolni, de azt nem magyarázzák meg nekik, hogy miért dühösek a felnőttek, ha mégis megteszik. A holokauszt ma a hetedikes (tehát a tizenhárom éveseket célzó) történelem tananyag része, eddigre a többség már felszed valamiféle félinformációt.

Márpedig amellett, hogy ami történt borzalmas, valahol érdekes is. Rengeteg kérdést felvet a gyerekekben, és ha nem kapnak válaszokat, maguknak alakítanak ki egyet, vagy keresnek az interneten. Egészen komolyan tegyük fel magunknak a kérdést: akarjuk azt, hogy a gyerekünknek egy antiszemita vagy egy holokauszttagadó vlogger magyarázza meg mi az a holokauszt? Nyilván nem.

Ezért tartom elengedhetetlennek, hogy legyenek a piacon a témával foglalkozó ifjúsági regények. Nem mindegy azonban, hogy ezek milyenek. Természetesen nem arról van szó, hogy arról kéne olvasniuk tizenkét éveseknek, hogy hogyan kínozták az embereket a haláltáborokban. De egy egészséges gyereket nem is az érdekel, hogyan működik a gázkamra. Attól függően, hogy mennyi idős az olvasó, más és más szinten tudja befogadni a történteket, és a brutalitáson kívül számtalan dologról lehet mesélni. A holokauszt nem a táborokban kezdődött, de nem is marhavagonokban. Hogyan éltek a zsidók (és a többi kitaszított csoport tagjai) a háború előtt és alatt? Hogyan bújtak el? Voltak, akik segítették őket? Milyen volt egy megszállt országban élni? Hogyan hagyhatták az emberek, hogy ez megtörténjen?

Minden gyerekkönyvnél, de egy ilyen témát boncolgató regénynél különösen fontos, hogy mit és hogyan mondunk el. Ahhoz, hogy a gyerek megértse a lényeget, nem kell rögtön a legyilkolt milliókról beszélni, kezdetnek az is elég, ha arról mesélünk, hogy régen egy csoportnak csillagot kellett varrnia a ruhájára, és akin ilyen csillag volt, azoknak nagyon nehéz volt az életük, és idővel menekülniük kellett.

Fontos, hogy a szerző a gyerek nyelvén beszéljen, és fontos, hogy a regény végén legyen valamiféle érzelmi feloldás. Általában ez a főszereplő megmenekülése, vagy beszámoló a háború végéről, de olvastam olyan könyvet is, ahol az utolsó bekezdésekben azt fejtegették, mindez milyen régen történt, és nem fog megismétlődni. Éppen ezért, hiába a Nobel-díj és hiába a kamasz elbeszélő, a Sorstalanság nem alkalmas rá, hogy a gyerek átérezze mi történt, vagy hogy általa beszélgessünk a témáról, hiszen nem gyerekeknek írták. Anne Frank naplóját szintén nem adnám elsőre a gyerek kezébe, hiszen egyik pillanatról a másikra egy éles snittel ér véget. A kislány éli az életét a hátsó traktusban, majd a könyv két mondatban közli, hogy a családot deportálták és csak az apa élte túl. Félre értés ne essék, nem azzal van baj, ha a gyereket sokkolja a történet. Természetesen még a legvisszafogottabb holokauszt regény is megrázó, de nem mindegy, hogy üres gyászt hagy maga után, vagy elgondolkodtat.

Külföldön már viszonylag sok holokauszttal foglalkozó gyerekkönyv jelent meg, egy részüket magyarul is kiadták, de kifejezetten a magyar holokauszttal foglalkozó ifjúsági regény nagyon kevés van, a roma holokauszttal foglalkozó könyvről pedig egyről sem tudok (alapvetően elképesztően alacsony a romák megjelenése a magyar ifjúsági irodalomban, de erről majd máskor).

Íme néhány, a témába vágó ifjúsági regény, ami nekem tetszett:

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Bruno tíz éves és Berlinben él a családjával. Apukája magas rangú katonatiszt. Annyira magasrangú, hogy egyszer még Hitlert is vendégül látták, akit amúgy Bruno elég udvariatlannak talált. Aztán egy nap Apa új munkát kap, és nekik el kell költözniük Berlinből. Bruno nem akar menni, de a nővére és az anyukája sem. Ráadásul a szülei nagyon csúnyán összevesznek a nagymamáékkal, akik nem helyeslik Apa új munkáját. Az új hely nem valami szívderítő. Valami kimondhatatlan, fura neve van, és Bruno az ablakából egy nagy telepet lát, ahol nincs egy nő se, csak fiúk, meg férfiak, akik mind csíkos pizsamát viselnek.

Bruno apukája az auschwitzi tábor parancsnoka.

Ennek a regénynek a legnagyobb erőssége, hogy az olvasó végig többet tud, mint Bruno, az utolsó pillanatig jobban értjük mi történik, mint ő. 14 éven felülieknek ajánlom

Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

Dániában idegen katonák vannak. Annemarie és a legjobb barátnője, Ellen Rosen nem szeretik őket. Aztán egy nap a Rosen szülők elmennek, Ellen pedig Annemarie-éknál alszik. De a legfurcsább, hogy mikor éjjel katonák jönnek, Apa azt hazudja, hogy Ellen az ő lánya.

A regény azt a történetet dolgozza fel, hogyan menekítette át a dán ellenállás szinte a teljes dán zsidóságot Svédországba. Bár Lowry bemutatja, hogy az ellenállás tagjai nem egyszer az életüket adták azért, amiben hittek, a haláltáborokról nem esik szó. 

12 éven felülieknek ajánlom.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje

Erről a 14 éven felüliekről szóló könyvről már írtam korábban, a képre kattintva olvashatjátok.

Nagyapa alkarján van egy számsor. Shirli tudja, hogy került oda, de erről nem beszél a család. Nagyapa nem tűri a zenét. Senki nem tudja miért. Mikor Shirli a padlásán kutat egy iskolai előadás miatt, nem csak egy régi hegedűt talál, de egy zenekar plakátját is, rajta a nagyapjával. Míg a kamaszok a Hegedűs a háztetőn színpadra állításán dolgoznak, Nagyapa bátorságot gyűjt, hogy szembe nézzen a múltjával.