A regény másik gyengesége a tempója. Többször is felhívják
rá a figyelmünket, hogy a tengerész legnagyobb ellensége nem a vihar, még csak
nem is a szörnyűséges skorbut, hanem a fásultság. Hosszú hónapokon keresztül
csak ringatóznak a vízen, ugyanazt a monoton munkát végezve, miközben
voltaképpen nem történik semmi sem. Sajnos ezt az olvasó is átérzi. Három
generáció egy kifejezetten izgalmas korban, tűzközelben, a regény mégis kissé
unalmas. Ami különösen dühítő, mert ugyanez a történet akár kalandos is
lehetett volna. Szintén csalódást keltő, hogy a fontosabb szereplők többsége
élettelen, kétdimenziós. Kivételt képez az első Pero felesége, ez a ködös múltú,
néma asszony, aki aztán a család matriarchája lesz. Körülötte viszont egyszerűen
túl sok kérdőjel marad. Valóban egy marokkói emír elrabolt rokona? Valóban
néma? Hogy boldogult egy idegen országban, mikor a férjeit sorra elvesztette? Hogy
élte meg, hogy a fiúkat, akiket felnevelt, a tengernek kell adnia? Néhány kérdésre
ezek közül egyáltalán nem kapunk választ, míg másokba bepillantás nyerhetünk,
de nem elég mélyen.
Főként a gyönyörű borító miatt, hatalmas várakozással
ugrottam neki ennek a könyvnek, de csalódott vagyok. Úgy érzem, ebből sokkal
többet is ki lehetett volna hozni.