A Fossil nővérek Londonban élnek Gyámival és Nanával. Nem vér szerinti nővérek, Mat bácsi úgy gyűjtötte össze őket utazásai során, mint korábban a fosszíliákat, hogy aztán unokahúgára bízza őket. Csakhogy aztán Mat elutazott. Hagyott ugyan pár évre elegendő pénzt, de az már elfogyott, a bácsinak pedig se híre, se hamva. Gyámi és Nana döntést hoznak: ideje albérlőket fogadni, a három kislány pedig hamarosan megkezdi tanulmányait a Tánc- és Színházművészeti Akadémián.
A kissé elvarázsolt Mat bácsi töretlenül járja a világot, hogy fosszíliákat gyűjtsön. Hogy legyen hová raknia őket, hatalmas házat vásárol, amit unokahúgára, Sylviára, és annak gyerekkori dadájára bíz. Egy csúnya baleset után fel kell hagynia hobbijával, hamarosan azonban mást kezd gyűjteni: kisbabákat.
Pauline lesz az első. Utazásai során Mat hajótörést szenved. A kisbaba szülei nem élik túl a szerencsétlenséget, így Mat örökbefogadja, és hazaviszi Sylviának.
Petrova apjával egy kórházban barátkozik össze. Mindenki aggódik a nagybeteg, özvegy férfi kisbabájáért, de mikor a kislány árván marad, Mat őt is hazaviszi.
A harmadik babát, Posyt, már nem is meri személyesen hazavinni, csupán egy levelet küld, amiben tudatja, hogy az apja meghalt, az édesanyja pedig, aki táncosnő, nem tud a kicsiről gondoskodni. Gondolván, hogy ahol két kislány elfér, ott van hely egy harmadiknak is, Mat vállalta, hogy gondoskodik róla.
Csakhogy a Posyt kísérő levél másról is hírt ad: Mat bejelenti, hogy nagyobb utazásra indul, és hagyott körülbelül öt évre elegendő pénzt Sylviának.
Telnek-múlnak az évek, a lányok szépen cseperednek. Eltelik öt év, de Matről semmi hír. Eltelik hat év, de a bácsi még mindig sehol. A pénz erősen fogytán, Nana és Sylvia (vagy ahogy a gyerekek hívják: Gyámi) egyre inkább spórolni kényszerülnek. A lányokat kiveszik az iskolából, hogy Sylvia maga tanítsa őket, de ez sem elég. Szerencsére itt a nagy ház, így Nana ötletét követve, albérlőket fogadnak.
Elsőként Mr. és Mrs. Simpson érkezik, na meg Petrova gyönyörűségére, a csodaszép autójuk. Theo Dane kisasszony gramofont hoz magával, majd végül a két idősebb doktornő is beköltözik. Hamar kiderül, hogy ők nem orvosok, hanem tanárok, egyikük az irodalom, másikuk a matematika doktora. Sylvia nagy megkönnyebbülésére, a két nyugdíjas hölgynek hiányzik a tanítás és elvállalják, hogy ingyen foglalkoznak a lányokkal.
Csakhogy nem ők az egyedüli tanárok, akik a házba költöztek, a gramofonos Theo tánctanár. Ő veti fel, hogy a lányokat írassák be a Tánc- és Színházművészeti Akadémiára, ahol ő is dolgozik. Bár Sylvia eleinte ódzkodik a dologtól, Nana meggyőzi őt. Amellett, hogy jót tesz majd nekik a dolog, tizenkét éves koruktól pénzt kereshetnek, ráadásul mire felnőnek lesz egy szakmájuk. Nem kell feltétlen ezzel foglalkozniuk majd, de ártani nem árt.
Az Akadémia komoly intézmény. Madame Fidolia, az orosz balett táncos, aki a forradalom után költözött Londonba, azzal a céllal alapította, hogy világhírű intézményt hozzon létre a cári balett mintájára. Mikor aztán rádöbbent, hogy ez nem fog menni, színházművészetet és idegennyelveket is oktatni kezdett az iskola.
A három Fossil lányból kettő remekül érzi magát az Akadémián. Posy hamar kitűnik hihetetlen tánctehetségével, olyannyira, hogy a Madame magánórákat kezd adni neki. Pauline tehetséges színésznőnek bizonyul, olyannyira, hogy már az első év végén megkapja egy jótékonysági előadás főszerepét. Vele játszik Petrova is, de ő korántsem élvezi annyira a dolgot, mint a testvérei. Ő nem olyan jó a színpadon, mint a nővére. Ügyesen táncol, de közel sem olyan jól, mint a húga. Ráadásul butaságnak, és unalmasnak tartja az egészet. Őt az autók érdeklik, és újabban a repülők. Arról álmodozik, hogy sofőr lesz, és főként pilóta! Szerencsére az egyik albérlő, Mr. Simpson nem csak bármikor meghallgatja, de azt is megengedi neki, hogy segítsen az autó körül. Sőt, mikor a férfi megnyitja saját szerelőműhelyét, Petrova is saját szerelős overállt kap, és ott töltheti a vasárnapokat.
Gyámi újra és újra emlékezteti Petrovát, nem kell az Akadémiára járnia, ha nem érzi ott jól magát, de a kislány ki akarja venni a részét az otthoni gondokból, így hát nem vallja be az igazat.
Nem sokkal később ugyanis, a lányok elkezdenek pénzt keresni. Noel Streatfeild gondosan bemutatja, milyen szabályok vonatkoztak a harmincas években a gyerekszínészekre. Sylviának és a gyerekeknek nem csak azt kell bizonyítaniuk a hatóságoknak, hogy a lányok megfelelő ellátásban és oktatásban részesülnek, de azt is, hogy a keresetük legalább harmada a gyerekek nevén lévő takarékpénztárba kerül, hogy felnőve legyen egy kis megtakarításuk. A lányok keresetének további tíz százaléka az Akadémiához kerül az oktatás fejében, egy részével otthon segítenek, a maradék pedig fedezi a ruházkodást, és egy kis zsebpénzt.
Pauline hamar belekóstol a sikerbe, és ez nem feltétlen tesz jót neki. A nyári főszerep után unja az órákat, úgy érzi, ő már mindent megtanult a színházban. Szerencsére tanárai nem hagyják elkallódni, a kislány pedig megérti, hogy mindig van mit tanulni.
Nehezebben rázódik helyre, mikor megkapja első hivatalos szerepét, mint Alice. Ez már nem jótékonysági előadás, hanem komoly színház, igazi színészekkel, nagy nézőközönséggel, sajtóérdeklődéssel és fizetéssel. Először csak a testvéreinek játssza az eszét, később már a színházban sem ügyel magára. A kislányt, akit eleinte sajnált, mert csak a beugró szerepét kapta meg, annak ellenére, hogy ügyesebb volt a meghallgatáson, mint ő, ugráltatni kezdi. Nana nem hagyja annyiban a dolgot, de Pauline csak akkor tanulja meg a leckét, mikor a színházi felnőttekkel szemben is minősíthetetlenül viselkedik. A rendező nem tűri a dolgot, másnap a beugró lesz a sztár. Pauline elszégyenli magát, Gyáminak is töredelmesen bevallja, milyen csúnyán viselkedett. Másnap bocsánatot kér a rendezőtől. Nehéz lecke, de Pauline megtanulja, hogy attól, hogy főszereplő, még nem a világ közepe, és senki sem pótolhatatlan. És amikor legközelebb szerepet kap, már nem hagyja, hogy a fejébe szálljon a dicsőség. Ugyanaz a kedves kislány marad, mikor egyre nagyobb sikere lesz a színpadon, amikor megkapja élete első filmszerepét, amikor Hollywoodba hívják, hogy sztár legyen.
Posy más tészta. Nagyon tehetséges, és ezzel tisztában is van. Keményen dolgozik a sikerért, öntudatosan halad az útján. Viselkedése időnként nagyképűnek tűnik, pedig többnyire csak végtelen tárgyilagosságból fakad.
Persze az élet nem csak a színpadról szól. Betegségek jönnek és mennek, karácsony lesz, aztán vakáció. Telnek a harmincas évekbeli kishölgyek hétköznapjai, napi sétákkal, uzsonnával, karamellakészítéssel, szülinapokkal, és a megfelelő és megfizethető csinos ruha utáni hajszával.
A különbözőségük ellenére a lányok igazi jó testvérek, egyértelmű, hogy nem csak vérkötelék teheti a családot. Ha egyikük nem úgy viselkedik, ahogy kéne, a másik kettő nem tétovázik fricskázni őt, de ha valakit bánat ér, ott vannak egymásnak. Pauline, igazi felelősségteljes nagytesó lesz, aki ha kell, jó viselkedésre bírja kishúgát, ha kell, vigasztal, ha kell, áldozatot hoz, hogy testvére álma teljesülhessen.
A történet végére Pauline útra kell, hogy sztár legyen, Posyt tanítványául fogadja egy híres balettművész, Petrova pedig hátat fordít a színpadnak, hogy, a végre hazatérő Mat támogatásával szenvedélyeinek, az autóknak és a repülőknek hódolhasson.
Noel Streatfeild regénye igazi bájos, régimódi történet. Olyan mese, amiben a felnőttek mind jószándékúak, segítőkészek és bölcsek, a gyerekek pedig, még ha tudnak is a gondokról, biztonságos burokban élnek. Mint a korabeli gyerekkönyvek többsége, (először '36-ban jelent meg) ez is kissé didaktikus, de szerethető regény. A történet régimódisága, amellett, hogy látjuk, hogy nevelték akkoriban a lányokat, abban is megnyilvánul, hogy 14 évesen Pauline már felnőttnek számít, akire már nem a gyerekszínházi szabályok vonatkoznak.
A Balettcipők az első Streatfeild "cipős" könyvei közül, de ezek nem épülnek egymásra, bármilyen sorrendben olvashatók. Kilenc éven felül ajánlom. A könyvből készült 2007-es fimben a Hermione Grangerként befutott Emma Watson játssza Paulin-t.
Mi, a három Fossil, esküszünk, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a nevünk bekerüljön a történelemkönyvekbe. Különlegesek vagyunk, és senki nem mondhatja majd ránk, hogy a nagyapánk miatt lettünk híresek."
Noel Streatfeild: Balettcipők – Manó Könyvek, Bp., 2007
Korosztály: 9+
Humor: 6/10
Nevelés: 8/10
Nekem hogy tetszett: 8/10
Testvériség
Színház
Tánc
További infó: https://manokonyvek.hu/konyvek/balettcipk/139440378
"Archipelago az utolsó mágikus hely a világon." Itt még élnek a szfinxek, az egyszarvúak és a sárkányok. No meg itt él Mal, a kislány, aki röpülni tud a kabátjával, és aki az utolsó élő griffet gondozza. Egy nap azonban megtámadják, ő pedig a folyóba veti magát.
Simi alig várja, hogy végre ő is iskolába járhasson, és megtanuljon írni és olvasni. Csakhogy az iskola nem olyan, amilyennek képzelte, a betűk pedig nem éppen barátságosak. Erre dőlnek, arra dőlnek, elfordulnak, vagy épp helyet cserélnek, Simi pedig sehogy sem boldogul az olvasással.
Harriet Manners táskáján vörös betűkkel virít a "Geek" szó. Nem ő írta oda, de nem vitatja az állítást. Az igazság az, hogy őt nem zavarná, hogy egy kocka stréber, ha a többieket sem zavarná, és nem piszkálnák. Olyan ember, aki rajong a tényekért és az adatokért, de az emberi kapcsolatok, vagy éppenséggel a divat világa idegen terep számára. A...
