Kedvcsináló

Hétfő este kegyetlen kép jelenik meg az 5.a osztály facebook oldalán. A képen egy megkötözött, az osztály jelmezét viselő maszkos alak térdel, felette a felirat: Az osztály vesztese. Hogy éli meg, hogy éli túl tíz különböző gyerek az ezt követő két napot? 

Egyikük a támadó. Egyikük az áldozat. De melyik melyik?

Spoileres kibeszélő 

Az osztály vesztesében számtalan téma felmerül, leghangsúlyosabb egyértelműen az iskolai szekálás, akár egyszeri, akár rendszeres formában. Rögtön a támadást követő reggelen a gyerekek két csoportra osztják társaikat: lehetséges támadókra és lehetséges áldozatokra. Bizonyos gyerekekről fel sem merül, hogy áldozatok lehetnének, míg mások rögvest gyanúsítottak lesznek.

A találgatás közben persze az élet megy tovább. Felelés, tesi óra, menza, napközi. Mindenkinek ugyanaz, mindenkinek más. A könyvben bemutatott tíz gyerek mind másként éli meg a következő napokat, hiszen mind más helyzetben vannak, más problémákkal küzdenek. Van köztük népszerű, van köztük kitaszított. Van aki figyelemre vágyik, és ezért még rosszalkodik is. Van aki próbál jó lenni, valami mégis mindig félre megy. Van köztük elhanyagolt, és van akit büdösnek csúfolnak, hiába nem az.

Szégyen

A szekálással kapcsolatban talán a legkomolyabb mozgatóerő az áldozat szégyene. A gyerekek sorra nem mernek segítséget kérni. Letagadják, hogy bántják őket, van aki úgy tesz, mintha csak vicc lett volna, van aki nem mer beszélni róla és van, aki nem akar vesztesnek látszani. Az egyik gyerek inkább felvállal egy szidást amiért két kakaóscsiga hiányzik az osztály uzsonnájából, ahelyett, hogy elmondaná, hogy két idősebb gyerek vette el tőle. Egy félreértés miatt a könyv egy pontján pont a képen szereplő áldozatot kiáltják ki tettesnek, ő pedig inkább megalázkodik és minden büntetést elfogad, minthogy elmondja az igazat. A szekálás osztályokon átível, a bántalmazottak egyre remélnek, hogy holnap jobb lesz, de voltaképpen mitől lenne az?

Akaratlan bántalmazás

Szintén nagy tanulság az iskolai szekálással kapcsolatban, hogy sokszor még csak nem is szándékosan bántják egymást a gyerekek. Repkednek az apró beszólások, amik nagyon fájnak az érintettnek ("Úgy feszül a hasadon a póló, mint Micimackón"). Máskor fel se merül az elkövetőben, hogy amit tesz, az rossz a másiknak. Dominak például teljesen természetes, hogy elkapja Feri nyakát és a hóna alá gyűri. Az esetek többségében a gyerekek viccnek szánják amit tesznek, vagy a saját frusztrációjukat, fájdalmukat töltik ki a társaikon, miközben mind dicséretre, szeretetre, elismerésre és odafigyelésre vágynak.

Wéber Anikó felhívja rá a figyelmet, hogy hiába vannak szinte állandóan összezárva, a gyerekek csak nagyon felületesen ismerik egymást. Anti gyönyörű történeteket ír, de ő csak a fiú, aki dadog. Kristófnak hiába hatalmas a fantáziája, ő csak a "koszos cigány" aki könnyen kiborul. Ferit irigylik, mert könnyen megy neki a tanulás, ő másokat irigyel, mert könnyen barátkoznak.

Otthonról hozott nehézségek

Két gyerek történetéről szeretnék külön szólni, Liliről ás Áronról. Lili a szép lány, aki mindig kedves, sokat nevet. Egy felelsz vagy mersz játék során hazugnak kiáltják ki, és senkiben nem merül fel, hogy Lili talán önmagával se teljesen őszinte. Hisz mi a legfájdalmasabb emlék? Egy darázscsípés, vagy annak az emléke, hogy Apa megüti Anyát, vagy durván bánik vele? Hazugság-e ha annyira remél, hogy vágyait igazságként tálalja? A másik szereplő Áron, aki a legerősebb, legizmosabb, legnagyobb. Ő az, aki csúnyán beszél, ő az, aki verekszik, biztosan ő az, aki az osztálypénzt is ellopta. Senkinek nem jut eszébe, hogy azért harcol állandóan, mert úgy érzi mindenért harcolnia kell, hogy ne tapossák el. Az ő történeténél mutat rá a szerző arra is, hogy bizony előfordul, hogy valaki éhesen jön iskolába, és nem lakik jól a menzán négy halrudacskával. Sőt, az is előfordul, hogy butaságot csinál, mert tudja, hogy ezek után otthon sem lesz vacsora.

Hétköznapi rasszizmus

Szintén Áron, valamint Kristóf történeténél foglalkozik a regény a cigányság témakörével. Mindketten nehéz körülmények között élnek. Kristófot álandóan szekálják, lenézik, durva dolgokat mondanak neki, ettől könnyen elszakad a cérna és csak rosszabb lesz a helyzet. Áron arra vágyik, hogy beolvadjon a többiek közé. Vele senki nem mer szemétkedni, de ő is érzi, hogy másként állnak hozzá. "Mert ha Lili hazudott, ha Domi verekedett, ha Balázs beszólt, akkor rosszak voltak. Ha ő tette valamelyiket, akkor cigány volt. És míg a rosszaságot abba lehetett hagyni, ezt nem."

És hol van mindeközben a tanári kar?

El kell ismerni, hogy a tanárok nem veszik félvállról a fotó ügyét. Sára néni, a napközistanár igyekszik mindenkire figyelni, igazságos lenni, ez azonban mégse elegendő. Az osztályfőnök újra és újra elismétli, az áldozat keresse nyugodtan. Ő rögtön kedd reggel egy kollektív büntetéssel kezeli az ügyet, ami felveti a kérdést: valóban kollektív a bűn? A felelősség csak azé, aki elkészítette a képet, vagy a közegé, amiben a támadó úgy vélte megteheti ezt? Mikor az egyik diák elmondja a tanároknak, hogy látta az egyik társát a tetthelyről távozni, és szerinte ő a támadó, a tanárok nem gondolják meg kétszer a dolgot, raportra hívják a diákot, és ez végzetes hiba a részükről. Az állítólagos támadó valójában az áldozat, de ő annyira szégyelli a dolgot, hogy inkább felvállalja a büntetést, csak hogy ne ő legyen az osztály vesztese. A büntetés pedig nem könnyű, az egész osztály, a szülők és néhány tanár elé ki kell állnia, és bűnbánóan bocsánatot kérnie. Mivel azonban nem sikerül összehoznia a beszédet, azt az igazgató diktálja le. Ez megint csak komoly kérdéseket vet fel pedagógiai szempontból, hiszen így csak a megaláztatás jut a "tettesnek" de nem kell átgondolnia mit tett. Szintén problémás, hogy gyerekek többször is leszidást kapnak, arról viszont nincs szó a regényben, hogy valamelyik tanár beszélgetett volna velük arról, miért is olyan szörnyű ami történt. Összességében a tanárok jószándékúak, meg van bennük az akarat, hogy kezeljék az ügyet, de sajnos nem feltétlen jól teszik. Azt is érdemes megjegyezni azonban, hogy sokszor hátrányban vannak, a gyerekek visszatartják az információkat, arról nem beszélve, hogy nemigen lehet az egyik gyerekkel lelkizni, ha a terem végében két másik összeverekszik.

Látlelet

Ha van hibája a könyvnek, akkor az az, hogy a sok "főszereplő" miatt az olvasó talán belezavarodhat, hogy ki kicsoda. Viszont ami hatalmas erőssége, hogy nem szájbarágós. Bevallom, végig azt vártam, hogy az áldozat a felnőttekhez fordul, ők igazságot tesznek, mi meg megkapjuk a szép kövér tanulságot: lám-lám, a felnőttekben bízni kell. Szó sincs róla! Az osztály vesztese nem megoldást kínál a problémákra, hanem segít megérteni a közeget, amiben a gyerekek a mindennapjaikat élik, és felhívja a figyelmet rá, milyen hatással vannak egymásra. Mert félre értés ne essék, Az osztály vesztesében semmi olyasmi nem történik, (talán magát a fotót kivéve) ami ne lenne mindennapos az iskolában. A regény látlelet egy hétköznapi osztályról.

Az osztály vesztesét tíz éven felülieknek ajánlom, de nem csak gyerekeknek. Wéber Anikó munkája tipikusan az az ifjúsági regény, amit jó szívvel ajánlok szülőknek és pedagógusoknak is, hiszen rengeteg olyan téma felmerül benne, amiről érdemes beszélgetni, ráadásul segíthet megérteni miért is olyan nehéz ötödikesnek lenni. Úgy vélem a regény iskolai közös olvasmánynak is tökéletesen alkalmas. Azoknak a szülőknek, akik fennakadnak a regényben felbukkanó néhány trágár kifejezésen (pl. kurva, köcsög) sajnálattal üzenem, hogy egyetlen olyan szó sem szerepel a könyvben, amit ötödikesek ne használnának.

Arra gondolt, hogy jól tette, hogy magára vállalta a büntetést, mert tettesként még mindig könnyebb itt állni, és belenézni apa dühös szemébe, mint áldozatként. Azt nem tudta volna elviselni. Inkább bocsánatot kért mindenki előtt. Csak soha-soha ne derüljön ki, hogy igazából ő szerepelt a minionos fotón."

Wéber Anikó: Az osztály vesztese: Pagony, Bp., 2016

További infó: https://www.pagony.hu/az-osztaly-vesztese